Kanizsai Birkózó Sportegyesület

KVÍZ

Kinek ajánljuk?

Veterán versenyzők
Veterán versenyzők
Korlátok és korhatár nélkül
Birkózás gyerekeknek
Birkózás gyerekeknek
Korai kezdés, nagyobb siker!
Edzés mindennap
Edzés mindennap
Tartsd szinten magad

Szabadfogású emlékverseny Ikerváron - 2012. október

A szokásos sárvári helyszín helyett ezúttal Ikerváron rendezték meg a IX. Halmosi Lajos szabadfogású birkózó emlékversenyt. A versenyre 12 csapat 130 versenyzője nevezet és a honi egyesületeken kívül csapatok (3) érkezetek Szlovákiából is. A Kanizsai Birkózó Sportegyesület nyolc fővel képviseltette magát közülük többen is a dobogó tetejére állhattak. A serdülők (14-15 évesek) mezőnyében az 50-kg-osok között versenyző Egyed Balázs négy magabiztos győzelemmel szerezte meg az elsőséget, míg ugyan ebben a súlycsoportban Faludi Máté csak Egyedtől szenvedve verességet a harmadik helyen zárt. Egy „pár” súllyal feljebb, a 69-kg-os Béli Attila három szép győzelem után, csak a döntő mérkőzését veszítette el, így Ő ezüstéremmel zárta a versenyt. A diák (12-13 évesek) korcsoportban az 50-kg-os Ceglédi Bertalan négy mérkőzést nyerve állhatott a dobogó legtetejére, míg az 54-kg-os Polai Kristóf két vesztes egy győztes mérkőzéssel a harmadik helyen zárt. A kisebbeknél Szölösi Csaba két mérkőzést elveszítve kieset a versenyből.  A kadet (16-17 évesek) korcsoportban, a 63-kg-os Krasznai Bence két győztes mérkőzéssel szerezte meg az aranyérmet.

A legnagyobb érdeklődés talán a két kihívásos mérkőzésre irányult ahol a kanizsai Egyed Zsanett volt a kihívott, míg a két kihívó a tófeji Lakatos Márton és a szombathelyi Farkas Gergő voltak. Mivel Zsanettnek jól meghatározott célfeladatai voltak a mérkőzéseken ezért ennek megfelelően küzdött és mindkét ellenfelét magabiztosan sikerült legyőznie. „Zsanettnek minél több hasonló mérkőzésekre van szüksége, hogy az edzésen begyakorolt taktikát verseny helyzetben is végre tudja hajtani. Mivel kevés női verseny van a végső szezon szakaszban, ezért az lehet a megoldás, hogy hasonló mérkőzéseket szervezünk. A cél továbbra is az, hogy sikerüljön érmet szerezni a jövő évi kadet Európa Bajnokságon. (Szatmári Zsolt)

 
You are here: Kezdőlap Versenyek Szabadfogású emlékverseny Ikerváron - 2012. október

Legfrissebb

Legnépszerűbb

Linkek

Magyar Birkozó Szövetség
http://www.birkozoszov.hu/

FILA wrestling
http://www.fila-wrestling.com/

Kanizsai sport hírek
http://delzalapress.hu/sport/

Zalai portré Szatmári Zsoltról
http://birkozoszov.digitline.hu/zalai-portre-szatmari-zsoltrol