Egyed Zsanett aranyérmes Lengyelországban - 2012. december
Lengyelországba utazott az elmúlt hétvégén a kadet (16-17-évesek) női magyar birkózó válogatott a „Czarny Bór Open Ladies 2012” nemzetközi versenyre. A válogatott tagjaként indulhatott a kadet Eb. V. helyezett, 46-kg-os Egyed Zsanett is. A versenyre összesen 225-en neveztek, a házigazda lengyeleken és a magyar csapaton kívül érkeztek versenyzők Németországból, Franciaországból, Lettországból, Litvániából, Svédországból, Norvégiából, Mongóliából és Ukrajnából. A kanizsai versenyző súlycsoportjában 13 álltak rajthoz, Zsani az első körben a lengyel Masiukiewicz Kornel-át győzte le technikai fölénnyel, majd a német Ellen Rustere ellen emelték magasba a kezét. A döntőbe jutásért az ukrán Cherkas Iryna már nehezebb falatnak bizonyult, de három szoros menetben sikerült őt is legyőznie. Az aranyéremért folyó csatában a svéd Malentin Luna csak „megszorítani” tudta a kanizsai lányt, de legyőzni nem, így Egyed Zsanett 2011. év után másodszor is nyerni tudott a Czarny Bór Openen.
Mernyei emlékverseny eredményei - 2012. december
Szita Bence a nemrég tragikus körülmények között elhúnyt kisfiú emlékére rendeztek birkózó versenyt Mernyén (Somogy megye) (Bence maga is birkózott és a mernyei általános iskolába járt). A szabadfogásban megrendezett versenyen gyermek és diák korcsoportban zajlottak a versenyek ahol a kanizsai birkózók szép eredményeket értek el. Eredmények: gyermek 2. korcsoport (2005-2006-születésüek): II. helyezett: Buder Emil (22-kg), Tomor Ádám (24-kg), III. helyezett: Bodog Endre (28-kg); gyermek 1. korcsoport (2003-2004-születésüek): III. helyezett: Ladányi Benedek (23-kg); Zaka Zénó István (27-kg); Bogdán Dávid (30-kg); Pintér Dániel (36-kg).
Bükfürdőn az impozáns Városi Sportcsarnok adott otthont a már nagy hagyományokkal bíró szabadfogású meghívásos birkózóversenynek. A verseny a gyermek és diák korcsoport részére biztosított versenyzési lehetőséget. Ennek megfelelően rangos mezőny gyűlt össze, a Nyugati Régió csapatain kívül Zentáról és Dunaszerdahelyről is érkeztek versenyzők. A kanizsai birkózók eredményei: diák I. korcsoport (12-13 évesek): III. helyezett: Ceglédi Bertalan (51-kg); diák II. korcsoport (10-11-évesek): II. helyezett: Nemes Benjamin (58-kg); gyermek korcsoport (8-9-évesek): III. helyezett: Zaka Zénó Isván (27-kg), Szölösi Csaba (46-kg).
Két ezüstérem a kötöttfogású országos diákolimpián - 2012. október
Dorogon rendezték meg a serdülők (14-15-évesek) kötöttfogású birkózó diákolimpia Országos Döntőjét ahol a „szabados” kanizsaiak is képviseltették magukat. A nemrégiben Kaposváron megrendezett kötöttfogású rangsorversenyen kaptak „vérszemet” a kanizsaiak és döntöttek úgy, hogy kipróbálják magukat a klasszikus fogásnemben is. A 38-kg-os Németh Márton (Zrínyi Iskola) két ellenfelét könnyedén legyőzve, (köztük azt a dunaújvárosi Zellei Donátot is, akit eddig még nem sikerült legyőznie) került a döntőbe ahol az egri Varga Vilmos volt az ellenfél. Hosszú idők óta adok, kapok mérkőzést vív egymás ellen a két versenyző. Az elején kiegyenlített mérkőzést láthattunk, de sajnos a második menetben „beragadt” a kanizsai egy csípő dobásban, ami végzetes volt számára így Marci a szabadfogású diákolimpia ezüstérme mellé a kötöttfogásúaknál is ezüstérmet szerzett. A 46-kg-os Egyed Balázsnak (Piarista Iskola) három mérkőzést kellet sikeresen abszolválnia, hogy döntőben lehessen. Balu sikerrel vette az akadályokat, de a döntőben alul maradt a rutinosabb „kötöttes” fővárosi Ferencz Gáborral szemben, így Ő is ezüstérmet szerzett a kötöttfogásúak között is.
Bővebben...
Szabadfogású emlékverseny Ikerváron - 2012. október
A szokásos sárvári helyszín helyett ezúttal Ikerváron rendezték meg a IX. Halmosi Lajos szabadfogású birkózó emlékversenyt. A versenyre 12 csapat 130 versenyzője nevezet és a honi egyesületeken kívül csapatok (3) érkezetek Szlovákiából is. A Kanizsai Birkózó Sportegyesület nyolc fővel képviseltette magát közülük többen is a dobogó tetejére állhattak. A serdülők (14-15 évesek) mezőnyében az 50-kg-osok között versenyző Egyed Balázs négy magabiztos győzelemmel szerezte meg az elsőséget, míg ugyan ebben a súlycsoportban Faludi Máté csak Egyedtől szenvedve verességet a harmadik helyen zárt. Egy „pár” súllyal feljebb, a 69-kg-os Béli Attila három szép győzelem után, csak a döntő mérkőzését veszítette el, így Ő ezüstéremmel zárta a versenyt. A diák (12-13 évesek) korcsoportban az 50-kg-os Ceglédi Bertalan négy mérkőzést nyerve állhatott a dobogó legtetejére, míg az 54-kg-os Polai Kristóf két vesztes egy győztes mérkőzéssel a harmadik helyen zárt. A kisebbeknél Szölösi Csaba két mérkőzést elveszítve kieset a versenyből. A kadet (16-17 évesek) korcsoportban, a 63-kg-os Krasznai Bence két győztes mérkőzéssel szerezte meg az aranyérmet.
Bővebben...
Egyed Zsanett kadet országos bajnok - 2012 október
A közelmúltban Orosházán rendezték meg a kadet (16-17-évesek) birkózó férfi és női szabadfogású Országos Bajnokságot mely egyben Hegedüs Pál, Felföldi Sándor és Dr. Sándor László volt kiváló birkózóknak és edzőknek állított emléket. A versenyre összesen 153 sportoló nevezet, köztük három kanizsai birkózó is. A nők mezőnyében, az Európa Bajnokságon pontszerző V. helyen végzett kanizsai Egyed Zsanett, ezúttal egy súlycsoporttal fentebb a 49-kg-osok között versenyezve, magabiztosan győzte le vetélytársait és szerezte meg az Országos Bajnoki címet. A fiuk mezőnyében az 58-kg Egyed Dániel és a 63-kg-os Krasznai Bence egy-egy mérkőzést elveszítve kiestek a versenyből.
Bővebben...
Bronzérem a veterán birkózók vb-jéről: a kanizsai Fata József dobogóra állhatott
A budaörsi veterán birkózók világbajnokságán a kötöttfogás 41-45 éves kategóriájában a 69 kg-os Fata József bronzérmet szerzett. A Kanizsai Birkózó SE másik indulója, Ladányi István Csutak kikapott és búcsúzott.
Link: A Zalai Hírlap teljes cikke ide kattintva olvasható.
Egyed Zsanett 5. az EB-n Katowicében - 2012. július
Július 17-22 között, Katowice városa adott otthont a 2012. évi kadet (15-17 évesek) birkózó Európa Bajnokságnak, ahol a női mezőnyben kanizsai versenyzőnek is szoríthattunk. A versenyt mindhárom szakág (szabadfogás, kötöttfogás, női) számára rendezték, ahova összesen 33 ország versenyzői érkeztek. A 46-kg-osok között induló Magyar sportoló, a Kanizsai Birkózó Sportegyesület versenyzője, Egyed Zsanett a kilences rajtszámot húzva a táblára kerülésért (nyolc közé) a francia Galo Felicia-t győzte le tussal. A négy közé jutásért a Moldáv-Bulgár mérkőzés győztesével kellet megküzdeni. Az akadályt a Moldáv lány vette sikerrel, így megvolt az ellenfél és egy kis gyomor ideg is, hiszen tavaly a szombathelyi Vb-én egy Moldáv versenyző „ütötte” el Zsanit a továbblépés lehetőségétől. Ezúttal a kanizsai lány szoros mérkőzésen, ugyan de legyőzte Canatui Maria-t és készülhetett az Ukrán Mashkevych ellen, a tét az Európa Bajnoki döntőbe kerülés. Sajnos ezen a mérkőzésen mentálisan, pszichésen felkészültebb volt az Ukrán lány, hiába szerzett vezetést a Magyar versenyző, előnyét nem tudta megtartani így a döntőbe jutási álom ezúttal elmaradt. A vigaszági mérkőzésen, még mindig az elszalasztott lehetőségen bánkódva, verességet szenvedet a török Vatansever Ayse-től, így Egyed Zsanett a pontszerző V. helyen végzett a 2012. évi Kadet Európa-bajnokságon. A Nagy Lajos és Szatmári Zsolt által vezetett női csapat két bronzéremmel és egy V. hellyel zárta a versenyt.
Bővebben...
Kanizsai győzelmek a Vakáció kupán - 2012. június
Az ovisoknak és a gyermek korcsoportnak rendeztek Kaposváron szabadfogású tanévzáró birkózó versenyt. A versenyen 9 csapat birkózó palántái léptek szőnyegre, köztük nyolc kanizsai is. Az ovis korcsoport (2005-2006-ban születettek) legeredményesebb versenyzője a 28-kg-os Vass Máté lett, Máté három győztes mérkőzéssel állhatott a dobogó tetejére. A 20-kg-os Buder Emil és a 23-kg-os Ladányi Benedek ezüstérmet nyertek. Egy korcsoporttal fentebb a gyermek korcsoportban (2003-2004-ben születettek) a 25-kg-os Zaka Zénó könnyedén fektette két vállra ellenfeleit és Ő is a dobogó legtetejére állhatott. Ladányi Bálint az 50-kg-osok mezőnyében a bronzéremig jutott. Szintén bronzérmet szerzett a diák korcsoportban (2000-2002-ben születettek) a 36-kg-os Tomor Máté, míg a 46-kg-os Szőlősi Csaba és az 55-kg-os Nemes Benjamin három-három győztes mérkőzéssel szerezték meg az elsőséget súlycsoportjukban.
Nemes Benjamin bronzérmes az országos bajnokságon - 2012. június
Az évad utolsó szabadfogású birkózó Országos Bajnokságát rendezték meg Kalocsán. A diák II. korcsoport (2001-2002-ben születettek) részére megrendezett versenyen azok a versenyzők indulhattak, akik korábban megrendezésre kerülő Országos Diákolimpia Döntőn és a Területi Bajnokságokon megfelelő pozitív pontot gyűjtöttek össze. A kanizsaiak közül az 54-kg-os Nemes Benjaminnak sikerült „beverekednie” magát az elitbe. Beni az első mérkőzését a dorogi riválisával szemben elveszítette, de mivel az ellenfél a döntőbe került (sőt meg is nyerte a versenyt), így a kanizsai vigaszágon birkózhatott tovább. A vigaszágon két mérkőzést megnyerve jutott el a kisdöntőig ahol igazi gigászi közdelemben sikerült legyőznie a hajdúszoboszlói Pap Leventét és ezzel felállhatott a dobogóra az Országos Bajnokságon.
Egyed Balázs Országos Bajnok - 2012. június
Csepelen rendezték meg a serdülők (13-14 évesek) szabadfogású birkózó Országos Bajnokságát. A tornára azok a versenyzők kaptak meghívást, akik a rangsorversenyeken összegyűjtötték a megfelelő mennyiségű pozitív pontokat, súlycsoportonként legfeljebb 16 sportoló. A kanizsaiak közül a 35-kg-os Németh Márton a 42-kg-ban Egyed Balázs és Faludi Máté, míg a + 85-kg-ban Nagy Kornél szerzett indulási jogot. A 42-kg-osok között igazi gigászi csata volt várható, hiszen 5 olyan versenyző indult, akik a rangsorversenyeken többször is keresztbe verték egymást. Balázs az első mérkőzését Ferencz Gáborral vívta, aki legyőzte Őt a diákolimpia Országos Döntőjében. Ezúttal fordított eredmény született, Balu két menetben legyőzte fővárosi ellenfelét. Később orosházi ellenfelet sikerült legyőznie majd következhetett a döntő az esztergomi Lévaival. Az első menet vége 2-2, de az ellenfél nagyobb értékű akcióponttal nyert, a második menetben 3-0 vezette az ellenfél, de Balu 3-6 fordítani tudott, jöhetett a mindent eldöntő harmadik menet, ami 0-5 re végződött a kanizsai javára, így Egyed Balázs a dobogó legtetejére állhatott az Országos Bajnokságon. Dicséret illeti a 35-kg-ban küzdő Németh Mártont is, aki ugyan három menetben alulmaradt az érdi ellenfelével szemben, de a vigaszágon magabiztosan győzőt le mindenkit (az egri versenyzőt is, aki legyőzte a diákolimpia döntőjében) és végül fölállhatott a dobogó legalsó fokára. Faludi Máté és Nagy Kornél egy győztes és két vesztes mérkőzéssel nem jutottak a legjobb nyolc közé.
|
|