Kanizsai Birkózó Sportegyesület

KVÍZ

Kinek ajánljuk?

Veterán versenyzők
Veterán versenyzők
Korlátok és korhatár nélkül
Birkózás gyerekeknek
Birkózás gyerekeknek
Korai kezdés, nagyobb siker!
Edzés mindennap
Edzés mindennap
Tartsd szinten magad

Legfrissebb

Újoncok versenye Mernyén - 2011

Időközben a Somogy megyei Mernyén rendeztek versenyt az újonc birkózóknak. A Kanizsaiak eredményei: Második hely: Salamon Máté, Cimmerman Richard, Szölősi Csaba és Vass Bence. Harmadik helyezet: Kalmár Benedek, Kalmár Kristóf, Ladányi Benedek és Ladányi Bálint.

galeriak/masodik/ujoncok mernyen 2011 small.jpg

 

Egyed Zsanett újabb sikere a válogatottal – Ausztria 2011

Az Ausztriai Götzis-ben rendezték meg a 13. Austrian Ladies’ Open kadet és felnőtt női „ A” kategóriás (a Nemzetkőzi Birkózó Szövetség naptárában szereplő) nemzetkőzi versenyt, melyen a Magyar válogatott lányai is megméretették magukat, Nagy Lajos vezetőedző és Szatmári Zsolt válogatott edző irányításával. A csapatban azok a versenyzők kaptak helyet, akik az augusztusi világversenyeken képviselni fogják országunkat, így a 46-kg-os kanizsai Egyed Zsanett is. 15 óra utazás után délelőtt tíz órakor ért a csapat a mérlegelés helyszínére és már délután fél négykor szőnyegre kellett állnia a kadet korcsoportban 10 országot felvonultató mezőnynek. Zsani az első mérkőzését a kanadai Josée Christina- val vívta, amit szoros mérkőzésen, 1-0; 1-0 arányban elveszített, majd könnyedén győzte le a már régi ismerős osztrák Victoria Schindlert. Következett a svájci Michel Sabrina, de Zsanett egyre jobb formát mutatva 3-0; 2-0; legyőzte őt is, így az Olasz Faccio Valentinaval küzdhetett az ezüstéremért. A két ével idősebb és a Kanadait is megszorongató olasz versenyző csak az első 1 percben tudott ellenállni a kanizsai rohamoknak, Zsani végül 2-0; 5-0 arányban legyőzte az olasz versenyzőt is, így az értékes második helyet szerezte meg. A Magyar csapat két arany, négy ezüst és egy bronzérmet gyűjtött be, ezzel csapatban az olaszok után a második helyen zárt 73 pontot szerezve. Nincs sok pihenő, hiszen június 12-én Kaposváron rendezik a serdülő női Országos Bajnokságot, illetve azt követően elkezdődik a hosszú felkészülés a lengyelországi Európa bajnokságra és a szombathelyi világbajnokságra.

galeriak/masodik/egyedzsanett2.jpg

 

Birkózó Diákolimpia 2011 Orosháza: 3 ezüstérem

Befejeződtek a diákolimpia döntők a szabadfogású birkózóknál május 15-én, ahonnan a kanizsai tanulók érmekkel és szép helyezésekkel térhettek haza. Az orosházi Eötvös József Sportcsarnokban, 13 súlycsoportban, 197 sportoló mérlegelt a III. korcsoportban (12-13- évesek) köztük négy kanizsai is. Elsőként az 50-kg-os Béli Attilát (Szepetneki Ált. Isk.) szólították szőnyegre ki gyors tusgyőzelmet aratott szigetvári ellenfelével szemben, de mielőtt szabadjára engedhettük volna örömünket már hívták is Attilát vissza a küzdőtérre, mert mint kiderült, a titkárok hibáztak és rosszul párosították a versenyzőket. Ritkán fordul elő, de van ilyen. A „potya” meccs nem igazán zavarta meg Attilát, a következő mérkőzését is tussal nyerte, sőt további négy versenyzőn menetelt keresztül úgy, hogy rajta mindössze 1 technikai pontot tudtak szerezni az ellenfelek. Az öt győztes mérkőzés azt jelentette, hogy súlycsoportjának 26 versenyzője közül Ő volt az egyik, aki a délutáni döntőkre készülhetett. Időközben, a 32-kg-os Németh Márton (Zrínyi Ált. Isk.) és a 35-kg-os Egyed Balázs (Piarista Isk.) is remek birkózással, négy győztes mérkőzéssel verekedték magukat a délutáni döntőkbe. A döntő mérkőzések során először Marcinak kellet a szőnyegre lépnie, méghozzá a csepeli Magnuc ellen ki az elmúlt két évben egyik fogás nemben sem talált még legyőzőre. Marci szoros három menetben maradt alul a Csepelivel szemben így ezüstérmet nyert. A következő döntőt Balu vívta az Erzsébetvárosi Szentamásival szemben. Némi vita, videó bíró bevonása után, Szentamási kezét emelték a magasba, így ezt a döntőt is elveszítettük.  Nem sokkal később az 50-kg-os döntő következet ahol az esélyesebbnek számító ceglédi versenyző legyőzte Bélit, így három ezüstéremmel zártak a kanizsaiak. A 42-kg-os Polai Kristóf (Péterfy Ált. Isk.) két vesztes mérkőzéssel kiesett a versenyből.  Nem sokszor adatik meg, hogy egy vidéki egyesület, országos bajnokságon három versenyzőt is fel tudjon vonultatni a végső összecsapásra. Sajnálatos, hogy a három döntőből nem sikerült egyet sem behúzni, de látva a bemutatott birkózást nem lehetünk elégedetlenek és van lehetőség javítani júniusban az Országos Bajnokságon. A IV. korcsoportban (14-15-évesek), a 38-kg-os Faludi Máté (Rozgonyi ált. Isk.) és az 50-kg-os Krasznai Bence (Palini Ált. Isk.) az ötödik helyen zárták a versenyt.

galeriak/masodik/diakolimpia_2011_small.jpg

 

Kanizsai birkózó eredmények 2010 November

A szigetvári sportcsarnokban rendezték meg a diák I. korcsoportnak (12-13 évesek) a második kötött fogású országos rangsorversenyt, a Dél-Zselic kupát. A hazai élmezőnyön kívül számos csapat érkezett Horvátországból és Szlovákiából is. A kanizsaiak legjobb eredményét a 32-kg-os Németh Márton érte el, akit csak az elődöntőben tudott megállítani a kötöttfogású ranglista vezető, Kecskeméti Ferenc. Marci a bronzmérkőzésen nagyarányú győzelmet aratott, így felállhatott a dobogóra és kvótát szerzett az Országos Bajnokságra.


Kísérleti jelleggel vezette be a Birkózó Szövetség a Területi bajnokságot, melyet idén kötöttfogásban a kaposvári egyetem sportcsarnokában rendeztek meg, három korcsoportban 13 csapat részvételével. A kanizsaiak eredményei: Első helyezett: Egyed Balázs (diák I., 35-kg) valamint Farkas András (serdülő 69-kg). Az 50-kg-os Krasznai Bence két győztes és két vesztes mérkőzéssel a harmadik helyen végzett.


Az üllői sportcsarnok adott otthont a kötöttfogású Országos diákolimpiának mely versenyre több mint 300 nevezés érkezett.  Az első napon a diák I. korcsoport versenyzői állhattak szőnyegen, elsők között a 32-kg-os Németh Márton a Zrínyi Iskola tanulója. Marci két könnyű mérkőzés után a döntőbe jutásért birkózhatott ahol sajnos ismét megalította a nagy rivális az abonyi Kecskeméti Ferenc. A bronzéremért folyó küzdelemben, könnyedén lépte le szigetvári ellenfelét, így a szabadfogásban megszerzett diákolimpiai bronz mellé kötöttfogásban is került egy érem Marci gyűjteményébe.  A 35-kg piarista iskola tanulója Egyed Balázs, szintén a döntőbe jutásért szenvedet vereséget a fővárosi vasas versenyzőjétől és sajnos egy banális bírói hibának köszönhetően elveszítette a bronz csatát, így az ötödik helyen végzett. Ötödik lett, a serdülők között (14-15 évesek) a Zsigmondy-s Farkas András is, Bandi a 69-kg-osok között két győztes és két vesztes mérkőzéssel zárta a versenyt. A Palini Iskola tanulója Krasznai Bence, betegség miatt kénytelen volt visszalépni az első mérkőzést követően.

 

Birkózó hírek eredmények - 2010 június

Régiós válogatottunk, ezúttal nem Nagykanizsán, hanem Muraszombaton csapot össze a CYC Concord (USA) ifjúsági csapatával. A régiós csapatban helyet kapott a nagykanizsai Steinhardt Márk is. Márk, magabiztosan teljesítette a rábízott feladatot, hiszen technikai fölénnyel 6-0; 6-0-ra iskolázta le, az amerikai David Conte-t az 52-kg-osok között. A csapatmérkőzés eredménye döntetlenre végződött, míg a Horvátok által kiáltott csapatot, sikerült, ha egy ponttal is, de legyőzni, ahol Márk szintén győzelemmel járult hozzá a csapat sikeréhez.                                              

Időközben lezajlott a Csallóközi nagyíj, melyet Dunaszerdahelyen (Szlovákia) rendeztek meg kötöttfogásban a diák I-II. korcsoportnak. A versenyre 9 ország (Szlovák, Szlovén, Horvát, Német, Francia, Román, Osztrák, Ukrán és Magyar) 263 versenyzője mérlegelt. A kanizsaiak első kötöttfogású versenyükön próbálhatták ki magukat a rendkívül erős mezőnyben. Közülük a legmesszebb a 35-kg-os Ceglédi Bertalan jutott ki két győztes és két vesztes mérkőzéssel a hatodik helyen végzett. Ahhoz képest, hogy csupán két hetet edzettünk kötöttfogásban, csak speciális kötöttfogású hibákat vétetünk a versenyen, de ezek kijavításával, bízom abban, hogy Egyedék ősszel kötöttfogásban is érmeket fognak nyerni az országos versenyeken – értékelt Szatmári Zsolt edző

Megérkezett a Birkózó Szövetség meghívója is Egyed Balázs részére, Balu a diák és serdülő válogatottal egy hétig Pakostane-ban (Horvátország) edzőtáborozhat.

 

Krasznai bronzérmes a serdülő OB-n - 2010 Bük

A büki sportcsarnokban rendezték meg a 2010. évi serdülő (14-15-évesek) szabadfogású országos bajnokságot. A versenyre súlycsoportonként 16 versenyző kvalifikálhatta magát két rangsorversenyen valamint a diákolimpia országos döntő eredményei alapján. A kanizsaiak közül az 53-kg-os Egyed Dániel csak a 17. helyen végzet a rangsorban, így nem szerzett jogot az indulásra, nem úgy, mint a 42-kg-os Krasznai Bence, aki rangsor negyedikként, valamint diákolimpia bronzérmeseként, mérlegelt a versenyen. Bence a nyolc közé jutásért az orosházi Tóth Andort győzte le magabiztosan, majd a négy közé az érdi Boros Gábort verte nagy technikai fölénnyel. A döntőbe jutásért a monori diákolimpia bajnok Balatoni Bencét csak "megszorítatni" tudta, két menetes verességet szenvedett, de a bronzéremért a kaposvári Bódis Milánt taktikusan birkózva legyőzte így a diákolimpiai bronz után, a Magyar bajnokságon is bronzérmes lett.
Edzői vélemény: Van, amikor szomorkodunk, hogy "csak bronz" lett, de ezúttal őrülnünk kel, hiszen Bacsa Ferenc Héraklész vezető edző szerint is ez az egyik legnehezebb súlycsoport a serdülőknél. Bence szépen kezd felzárkózni a "kiemeltek" közé, megbízhatóan kiegyensúlyozottan versenyzett, ha egy kicsit agresszívebben birkózik, és nem tiszteli túlzottan Balatonit, bravúrt is hajthatott volna végre.

galeriak/masodik/krasznai_2010_buk.jpg

 

Senior kötött és szabadfogású birkózó Országos Bajnokság - Dunaújváros

Május 2-án a Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnokában, rendezték meg a 2010. évi Veterán Kötött és Szabadfogású Birkózó Országos Bajnokságot.  A versenyre meglepően sok versenyző nevezett, és láthattunk birkózni újra olyan régi klasszis versenyzőket, mint például Hamzók József (Világkupa II., Eb. II helyezett), Südi Gábor (Serdülő Világbajnok), Györe István (serdülő Vb, ezüstérmes) Elekes Endre (olimpikon, Vb. V. helyezett), Rizmájer Antal (Vb. V. hely) stb.  A Kanizsaiak három fővel képviseltették magukat, köztük a legeredményesebben Ladányi István szerepelt  ki az „E” kategória (1954-ben vagy korábban születettek) 69-kg-os mezőnyében, kötött és szabadfogásban is döntőt birkózhatott. „Csutak”, mindvégig magabiztosan versenyzett, mindkét fogásnem döntőjében a miskolci Jászkai Imrétől szenvedett vereséget, ki a tavalyi Finnországi veterán világbajnokságon, zsinórban ötödször szerezte meg az elsőséget. Nehezebb dolga volt a szintén 69-kg-os Dr. Kalmár Istvánnak, kötöttfogásban az „A” kategóriában (1970-75-ben születettek) ahol korábbi klasszisoknak is „oda kellett állni”. „Doki” két mérkőzést magabiztosan nyert, de már nem bírt Hamzókkal, és Südivel, így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.  Szintén az „A” kategóriában, de a szabadfogásúak között a 69-kg-os Fata József ezüstérmet nyert. A Kanizsaiak mérlege így három ezüst és egy bronzérem.

Verseny értékelése (Szatmári Zsolt): 2003-tól rendszeresen ott vagyok a veterán országos és világversenyeken, hihetetlen, hogy milyen rohamosan növekedik a színvonal. Mivel az egyesületek, a korosztályos országos bajnokság eredményeivel megegyező olimpiai pontokat szerezhetnek, így mindenkinek érdeke, hogy minél eredményesebben szerepeljenek a veterán versenyzők is. Meglepődtem, hogy milyen munkát, áldozatot, fogyást képesek bevállalni még 50 évesen is.  „Doki” közel tíz kg fogyott a versenyre, és családja, praxisa mellett néha késő este is az edzőteremben ért véget a napja.  Remélem, hogy fiataljaink is meríteni tudnak, ebből a példaértékű akartból, munkabíró képességből, amivel senior versenyzőink rendelkeznek. Augusztus 13-14-15-én Belgrádban rendezik meg a kötöttfogású Veterán Világbajnokságot, ahol Dr. Kalmár István fogja képviselni országunkat és városunkat. Meggyőződésem, hogyha sérülés nem gátolja felkészülését érmes reményekkel utazhat a Szerb fővárosba.

galeriak/masodik/kalmar_2010.jpg

 

Szabadfogású Birkózó Diákolimpia - Pécs

Egy arany és két bronz a Szabadfogású Birkózó Diákolimpia Országos döntőn
Pécsen rendezték meg április 23-24-én, a III.(12-13-évesek) és IV.(14-15-évesek) korcsoportnak szabadfogásban, a 2010.évi birkózó diákolimpia országos döntőit.  A két korcsoportban összesen, 414 versenyző mérlegelt, köztük 6 kanizsai birkózó is. A III. korcsoportban, a 32-kg-os Egyed Balázs (Piarista Ált. Isk.) három győztes mérkőzés után már az arany éremért birkózhatott, ahol a tavalyi Magyar Bajnok vasasos Ferencz Gábor nézett vele farkas szemet. Balázs magabiztosan, mindkét menetben, technikai fölénnyel 6-0; 6-0-ra legyőzte a budapesti riválisát, így megérdemelten álhatott a dobogó legtetejére. Érdekesség, hogy Balázs minden mérkőzését idő előtt be tudta fejezni, míg ellenfelei „nem találtak fogást rajta” így egyetlen pontot sem tudtak ellene szerezni. Szintén ebben a korcsoportban a 29-kg-os Németh Márton (Zrínyi Ált. Isk.) az első mérkőzését elveszítette a későbbi győztes csepeli tehetség Magnucz ellen, de a vigaszágon minden ellenfelét legyőzve, felállhatott a dobogó legalsó fokára. Béli Attila (Szepetneki Ált. Isk.) a 46-kg-sok között három győztes két vesztes mérkőzéssel a 32 fős mezőnyben a 7-8. helyen végzett, míg Faludi Máté (Rozgonyi Ált Isk.) egy győztes és két vesztes mérkőzéssel nem jutott a legjobb nyolc közé. A IV. korcsoportban Krasznai Bence (Palini Ált. Isk.) a 42-kg-sok között, három győztes egy vesztes mérkőzéssel bronzérmet szerzett, míg az 53-kg-os Egyed Dániel (Piarista Isk.) egy vesztes mérkőzéssel kiesett a versenyből.

galeriak/masodik/egyed balazs.jpg

 

Női rangsorverseny 2010. március 7 - Pestszentimre

Március 7-én a Pestszentimrén a sportcsarnokban rendezték meg az év első női birkózó válogató és rangsorversenyét. A versennyel a szervezők tisztelegni kívántak idős Növényi Norbert kiváló birkózó edző emléke előtt. A versenyre kilátogatók, találkozhattak az olimpia bajnok Növényi Norberttel is.
A 230 főt felvonultató versenyen, a hazai klubokon kívül, Szlovákiából, Szlovéniából és Szerbiából is érkeztek csapatok.
A kanizsaiakat a serdülő korcsoportban a 42-kg-os Egyed Zsanett képviselte, méghozzá eredményesen, hiszen négy győztes mérkőzéssel a dobogó legtetejére álhatott fel. Külön öröm, hogy a helyszínen a női szövetségi kapitány Vatai László, meghívót nyújtott át Zsaninak a Tatai serdülő válogatottba.

 

Diák Szabadfogású rangsorverseny 2010. február 27 - Nagykanizsa

A Kanizsai Birkózó Sportegyesület a Magyar Birkózó Szövetség nevében 2010. február 27-én rendezte meg a Diák Szabadfogású Nemzetközi Birkózó Rangsorversenyt a Zsigmondy sportcsarnokban.

36 egyesület mintegy 230 birkózója lépett szőnyegre a diák I. és diák II. korcsoportokban. A nagykanizsai csapat legeredményesebb birkózója Németh Márton lett, aki a nehéz mezőnyben bronzérmet szerzett. Sikeresen szerepelt még Ceglédi Bertalan és Egyed Balázs is, akik szintén a 3. helyen végeztek. Gratulálunk a versenyzőknek !

A versenyen tiszteletét tette Balogh László, a Nagykanizsai Önkormányzat Sportbizottságának elnöke és Bene Csaba önkormányzati képviselő, a Zsigmondy-Winkler Szakközéspiskola igazgatója.

 
8 / 9 oldal
You are here: Kezdőlap Versenyek

Legfrissebb

Legnépszerűbb

Linkek

Magyar Birkozó Szövetség
http://www.birkozoszov.hu/

FILA wrestling
http://www.fila-wrestling.com/

Kanizsai sport hírek
http://delzalapress.hu/sport/

Zalai portré Szatmári Zsoltról
http://birkozoszov.digitline.hu/zalai-portre-szatmari-zsoltrol