Kanizsai Birkózó Sportegyesület

KVÍZ

Kinek ajánljuk?

Veterán versenyzők
Veterán versenyzők
Korlátok és korhatár nélkül
Birkózás gyerekeknek
Birkózás gyerekeknek
Korai kezdés, nagyobb siker!
Edzés mindennap
Edzés mindennap
Tartsd szinten magad

Legfrissebb

Két aranyérem az első szabadfogású válogatóról - 2015. Február

Szigetszentmiklóson a nemrégiben épített, impozáns, városi sportcsarnokban rendezték meg a kadet (15-17-évesek) szabadfogású birkózók első rangsor versenyét. A verseny válogató a szabadkai (augusztus 4-9) kadet Európa és a szarajevói (augusztus 25-30) Világbajnokságra. A versenyre 93 sportoló nevezett közöttük négy kanizsai is. 2014-ben a Világbajnokságon V. helyig jutó Egyed Balázs ezúttal egy súlycsoporttal fentebb az 54-kg-osok között küzdött a címeres mezért. Balu magabiztosan menetelt a döntőig ahol a tapasztalt román válogatott Juhon várt rá. Parázs mérkőzésen végül a kanizsai 7-0-ra győzve szerezte meg az aranyérmet. Nagy lépést tett a válogatottság felé az 50-kg-osok között versenyző Németh Márton is, aki szintén a dobogó legfelső fokára álhatott. A 76 kg-os Pólai Kristóf és a 85-kg-os Béli Attila egy-egy verességgel búcsúztak a versenytől. A három versenyből álló válogató következő állomása március 22-én Budapesten lesz.

galeriak/masodik/Nemeth Szatmari Egyed 2015 02.JPG

 

Rákóczi Kupa Szigetváron - 2015. Február

A szigetvári sportcsarnokba rendezték meg a hagyományos szabadfogású „Rákóczi kupát” a gyermek és diák korcsoport részére. Kanizsai eredmények:
Gyermek korcsoport (2006-2007 születettek): Zaka Bonifác II. hely
Diák II. korcsoport (2004-2005 születettek): Buder Emil I. hely, Vass Máté I.hely,  Zaka Zénó II. hely
Diák I. korcsoport (2002-2003 születettek): Kalmár Benedek I. hely, Kalmár Kristóf II. hely, Bogdán Dávid III. hely
Leányok (2002-2003 születettek): Horváth Zsófia I. hely, Buder Berta II. hely

 

III. MURAFÉM Kupa Nagykanizsán - 2014. december

A VERSENY RENDEZŐJE: Kanizsai Birkózó SE. Zsigmondy-Winkler DSE.
A VERSENY LEBONYOLÍTÁSA:  a verseny 2 szőnyegen kerül lebonyolításra az MBSZ érvényben lévő szabályai szerint.
DÍJAZÁS:  A súlycsoportok 1-3. helyezettjei – korcsoportonként – éremdíjazásban részesülnek.
KÖLTSÉGEK: A verseny rendezési költségeit a Kanizsai Birkózó SE. a részvételi költségeket.
a résztvevő egyesületek fizetik.
NEVEZÉS: A nevezési határidő: 2014-12-12!   
Nevezni lehet:      - E-mailben: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
- Telefonon: +36-30-2623688 (Szatmári Zsolt)                                                                                               
Nevezési díj:        -  Nincs

EGYÉB RENDELKEZÉSEK: A versenyen előforduló vitás kérdésekben a verseny elnöke a helyszínen dönt, a döntéssel szemben fellebbezésnek helye nincs.

galeriak/masodik/KBSE cimer.jpg

Szatmári Zsolt                                               Bene Csaba

 

Kanizsai arany Norvégiából - 2014. november

Nagy Lajos és Szatmári Zsolt női utánpótlás válogatott edzők vezényletével az ifjúsági (15-17 évesek) és junior (18-20-évesek) női keret Norvégiába utazott a nemzetközi birkózó szövetség valamint a Norvég szövetség által megrendezett „Kolbotn Kupára”. A nyolc fős női csapat tagja volt a junior korcsoportú 48-kg-os kanizsai Egyed Zsanett is. Zsanett magabiztosan technikai fölénnyel győzte le két norvég valamint svéd ellenfeleit, így megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokára. A magyar különítmény végül a csapat kupát is „bezsebelte”. Zsanett következő verseny állomása december 5-én lesz a lengyelországi Czarny Borba, ahol elkezdődnek számára a válogatók is a jövő évi junior Európa (Törökország) és Világbajnokságra (Brazília).
Edzői vélemény: Lassan kezdődik az alapozás a következő szezonra így ez a közepes erősségű mezőny megfelelő felmérő volt ebben az időszakban. Zsanett végig fegyelmezetten és magabiztosan küzdött, ami biztató a jövő tekintetében.

galeriak/masodik/Egyed Zsanett Norvegia 2014 nov.JPG

 

KBSE Toborzó - 2014. szeptember

Mára elfogadott és elismert tény, hogy az egészséges életmódra nevelés érdekében a gyermekek sportolását nem lehet elég korán kezdeni. A birkózás olyan sport amelynek játékos, szórakoztató formáját a legkisebbek is nyugodtan végezhetik. Levezethetik hihetetlen mozgási energiájukat, közben egyre önállóbbá, magabiztosabbá, fegyelmezettebbé, céltudatosabbá, kitartóbbá válnak.
A Kanizsai Birkózó Sportegyesület, mozgáskoordinációs készségfejlesztő, akrobatikus, játékos küzdő edzéseire várja óvodás kortól, fiuk és lányok jelentkezését minden kedden és csütörtökön 16.30-órától ideiglenesen új helyszínen (a Piarista tornaterem felújítása miatt) a Zsigmondi-Széchenyi iskola kis tornatermében (Nagykanizsa, Hunyadi u. 18)
Elérhetőségünk: 8800 Nagykanizsa, Fő út 18. Tel.: 30-262-36-88, E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. , Web: http://kanizsabirkozas.netbazis.hu/

galeriak/masodik/Toborzo 2014.jpg

 

Kanizsai országos bajnokok strandbirkózásban is - 2014. július

Strandbirkózásban is a legjobbak között
Dorogon rendezték meg a strandbirkózó országos bajnokságot. Az összes korosztályban 90 versenyző küzdött a homokban, köztük a Kanizsai Birkózó Egyesület tagjaival, akik számos érmet szereztek.
Tavaly az ifjúsági korcsoport országos bajnokságát Zalakarosban tartották, ám a szövetség most úgy határozott a diákoktól egészen a felnőttekig egy helyszínen tartja meg a strandbirkózók csatáit. A kanizsaiak közül 70 kilogrammban remekelt Egyed Dániel, aki a junioroknál és a felnőtteknél egyaránt négy győzelemmel szerzett bajnoki címeket. A kadett korosztályban a világbajnokságról visszatérve 60 kilogrammban Egyed Balázs és Németh Márton is pályára lépett. Egyed tökéletesen menetelt, legyőzte klubtársát, így állhatott fel a dobogó csúcsára, míg Németh a második lett. Ugyanebben a korcsoportban 70 kilogrammban Polai Kristóf ezüstérmet, míg Faludi Máté ötödik helyet szerzett. A nőknél pedig +50 kilogrammban Szabó Jázmin végig kiváló birkózással az előkelő második helynek örülhetett.

galeriak/masodik/Strandbirkozas 2014.JPG

 

Ismét a dobogón válogatott birkózóink - 2014. július

A Kanizsai Birkózó SE két tehetsége, Németh Márton és Egyed Balázs Bécsben a világ sportfesztiválon szerepelt, ahol 12 népszerű sportágban 48 országból 2100 fiatal indult. Csak a birkózásban tizenkét ország 153 versenyzője lépett szőnyegre, köztük a két kanizsaival. Némethnek és Egyednek fontos állomás volt az osztrák találkozó, hiszen gőzerővel készülnek a július 15-22-e közötti csehországi Szninában rendezendő ifjúsági világbajnokságra. Ezúttal Németh Márton az 50 kilogrammosok mezőnyében szerepelt: kiválóan küzdve amerikai, izraeli és osztrák ellenfeleit győzte le, majd egy franciától kikapva a harmadik helyet szerezte meg. Ennél is jobban ment a viadal Egyednek, aki francia, izraeli és lengyel indulót vert meg, majd a döntőben egy amerikai állta útját és a második lett.
Szatmári Zsolt edző szerint a fiúk az erős mezőnyben remekeltek, s eredeti versenysúlyukhoz képest még fogyniuk kell, ám reméli, hogy az ifjúsági mezőnyben is jól helytállnak majd. Mivel ez az első évük ebben a korosztályban, így vérmes reményeik nem lehetnek, ám a tisztes helytállás mindenképpen célkitűzés. Szatmári jelenleg Dunavarsányban az ifjúsági női válogatott trénereként edzőtáborában dolgozik.

galeriak/masodik/Becsi verseny 2014 jul.jpg

 

Három arany egy hétvégén - 2014. május 24.

A Kanizsai Birkózó SE tanítványai sikeres versenyhétvégét zártak. A szigetszentmiklósi junior szabadfogású és női magyar bajnokságon 48 kilogrammban Egyed Zsanett aranyérmet szerzett. Az 50 kilogrammos Egyed Balázs és a 46 kilogrammos Németh Márton pedig a dunaszerdahelyi Csallóközi Nagydíjon lépett a dobogó csúcsára. Az országos bajnokságon a leányok és fiúk mezőnyében egyaránt nyolc súlycsoportban 134 induló lépett szőnyegre. Egyed Zsanett nehéz időszakon van túl, hiszen váltott, fogyott, így most a 48 kilogrammosok között igyekezett bizonyítani. A 18-20 évesek között tökéletes birkózást bemutatva három győztes mérkőzéssel először nyert a junioroknál. Egyed érdi, kecskeméti és gyöngyösi ellenfelét technikai fölénnyel verte. Azonban pihenésre nem jut ideje, hiszen május 26-tól Budapesten kezdi a felkészülését a június 17-22-e közötti junior Európa-bajnokságra, melynek a lengyelországi Katovice ad otthont. Rajta kívül a magyar bajnokságon szerepelt a 66 kilogrammosok mezőnyében Egyed Dániel és Krasznai Bence, ám ők egy győztes és egy vesztes meccsel kiestek.

galeriak/masodik/Egyed Zsanett junior arany 2014 maj.jpg

A szlovákiai Dunaszerdahelyen a Csallóközi Nagydíjon hat ország (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Horvátország, Ausztria, Románia) 160 birkózója találkozott. Köztük a Kanizsai BSE fiataljaival. Természetesen a szlovákiai Szninában július 15-20-án a kadett világbajnokságra hangolódó, 46 kilogrammos Németh Márton valamint az 50 kilogrammos, Egyed Balázs is szerepelt a viadalon. A fiatalok remekeltek, ugyanis mindketten kiválóan csatázva a dobogó csúcsára állhattak fel. A Szatmári Zsolt edző vezette különítményből a diák II. korcsoportban (2003-2004-es születésűek) Ladányi Benedek 28 kilogrammban 2 győztes és egy vesztes meccsel második lett. A gyermek I. korcsoportban (2005-2006-os születésűek) Buder Emil 26 kilogrammban szintén ugyanilyen mérleggel ezüstérmet szerzett. A gyermek I-es korcsoportban 30 kilogrammos Fata Rajmund, a diák II-es korcsoport 30 kilogrammjában Zaka Zénó valamint az ifjúságiak 63 kilogrammjában Faludi Máté tisztességesen helyt álltak, de helyezést nem szereztek. Ennek a legénységnek a tagjai sem lazíthatnak, hiszen a fiatalok a szentesi diákolimpián május 31-én (szombat) remekelhetnek. Az Egyed és Németh kettőse pedig július első hétvégéjén egy bécsi világfesztivál keretében nem csak népszerűsíthetik a birkózást, de tovább gyakorolhatnak a világbajnokságra is.

galeriak/masodik/Szlovakiai ermesek 2014 maj.JPG

 

Válogatott kanizsai birkózók - 2014. május

Jó hírt kapott a Magyar Birkózó Szövetségtől a Kanizsai Birkózó SE. Szatmári Zsolt edző tanítványai közül a 48 kilogrammos Egyed Zsanett indulhat a június 17-22-e közötti junior Európa-bajnokságon, melynek a lengyelországi Katovice ad otthont. Ráadásul az ifjú tehetség költségeit állja a szövetség. Ahogy a július 15-20-án a kadett világbajnokságon, a szlovákiai Szninában induló, 46 kilogrammos Németh Mártonét is. Az 50 kilogrammos, Egyed Balázs szintén ott lehet a legjobbak között, ám esetében „csak” az utazás felét vállalja át a szövetség, míg a többit nevelőegyesülete fizeti.
- Óriási lehetőség ez nekünk, hiszen ebből is világosan látszik, hogy a kanizsaiakban lát fantáziát a szakma – mesélte boldogan Szatmár Zsolt. – Zsanett még elsőévesnek számít a juniorok között, de jó lenne, ha legalább egy-két mérkőzést nyerne. A fiúkkal kapcsolatosan már bizakodóbb lehetek, ugyanis talán már éremért is csatázhatnak.
A birkózók felkészülését segíthetik a hétvégi versenyek. A szigetszentmiklósi junior magyar bajnokságon Egyed Zsanett áll szőnyegre, mellette klubtársai Egyed Dániel és Krasznai Bence a 66 kilogrammosok mezőnyében bizonyíthat. Ugyanebben az időben egy főleg diák korcsoportos csapattal tart Egyed Balázs és Németh Márton, akik jó birkózással a dunaszerdahelyi Csallóközi Nagydíjon tehetik le a névjegyüket.

galeriak/masodik/2014 majus Egyed Egyed Nemeth.JPG

 

Kanizsai éremeső, kadet EB eredmények, II. Murafém Kupa - 2014. május

Európa bajnokság, Halmos Lajos emlékverseny, főiskolás bajnokság és a kanizsai Murafém Kupa. A Kanizsai Birkózó SE fiataljai több fronton is bizonyították tehetségüket.
A 16 éves Egyed Balázs és Németh Márton a bulgáriai kadett (15-17 évesek) kontinensviadalán léptek szőnyegre. Az 50 kilogrammosok 16 fős mezőnyében Egyed jól indított, ugyanis első meccsén 11-8-ra megvert egy görög versenyzőt. Majd a négy közé jutásra nem volt esélye, hiszen az azeri ellenfele tapasztalt és erős birkózást bemutatva technikai tussal búcsúztatta. Ezt követően Balázs a vigaszágra került, ahonnan győzelme esetén a harmadik helyért szállhatott volna harcba. Rutintalansága miatt nem koncentrált eléggé, későn „ébredt”, így 6-4-re kikapott a bulgár birkózótól, így a 10. helyen végzett. A 46 kilogrammban szereplő, Németh Márton szintén bő, 16 fős legénységben csillogtathatta meg tudását. Klubtársához hasonlóan ő is remekül indított: első találkozóján a fehérorosz versenyzőt 6-0-ra vert meg. Balszerencséjére a legjobb négy közé kerülésért, őt ugyancsak azeri fiú állította meg. Mártonnak a visszabirkózás sem segített, hiszen a macedón ellenfele tussal verte, s végül a 9. helyen fejezte be a küzdelmeket. A Kanizsai Birkózó SE edzője, Szatmári Zsolt végig tanítványai mellett állt, s mint mondta: Márton a felkészülés során nem volt annyira meggyőző, mint az Európa bajnokságon, mely a további fejlődésére jó hatással lesz. Balázstól többet várt, hiszen szerinte a vigaszágon a bulgár ellen lehetett volna esélye, ha a mérkőzés első percétől kezdve jobban koncentrál. Tudomásul kell venni, mezőny erős, az orosz tagállamok birkózói pedig kivételes adottságokkal rendelkeznek, de a magyaroknak is megvannak az eszközeik, amikkel zavarba lehet hozni az ellenfeleket. Ha ezeket gyakorolják, akkor szép jövő állhat előttük. A nemzetközi mezőny legközelebb a július 15-20-a közötti a szlovák Szninában megrendezendő kadet világbajnokságra készül. A kanizsaiak szereplése egyelőre még bizonytalan.
A Kanizsai Birkózó SE junior és diák korcsoportos versenyzői a sárvári Halmos Lajos edző tiszteletére rendezett emlékversenyen bizonyítottak. Az ország több pontjáról 9 csapat, 116 birkózója mérlegelt. A kanizsaiak jól szerepeltek, ugyanis több érmes helyezést szereztek. Eredmények. Junior. 66 kg: 1. Egyed Dániel. Diák. 42 kg: 3. Kalmár Benedek. Diák II. 27 kg: 3. Fata Rajmund. Diák II. 37 kg: 3. Bódog Endre. 42 kg: 3. Dányi Bátor Márton.
A kanizsaiak Egyed Dániel révén a főiskolás országos bajnokságon is képviseltették magukat. A Pécsi Tudományegyetem testnevelés és matematika szakon tanuló ifjú tehetség a 71 kilogrammosok mezőnyében, szabad- és kötöttfogásban egyaránt harmadik helyen végzett. A jó formában lévő, Egyed Dániel mellett 66 kilogrammban Krasznai Bence jelenleg a junior országos bajnokságra készülnek. A KBSE női indulója, Egyed Zsanett szintén nyőnyegre lép 48 kilogrammban, ám előtte még június 18-20-a között a törökországi Izmírben nemzetközi tornán szerepel.
A gyermek, diák és serdülő korosztályok a Zsigmondy-csarnokban a II. Murafém Kupán és centrum versenyen bizonyíthatták rátermettségüket. Zala, Vas és Somogy megyéből hat csapat, 128 indulója mérlegelt. A kanizsaiak a Zsigmondy DSE indulóival kiegészülve 33 fővel érkeztek, s remek versenyzéssel 25 (!) érmet szereztek. Szatmári Zsolt a klub edzője szerint a régióban (centrum) megtartott viadal különösen fontos a fiatalok számára, hiszen a jövőben Zalaegerszegen és Kaposváron is rutint szerezhetnek a folytatásra.
Eredmények. Gyermek I. (2005-2006-os születésűek). 26 kg: Buder Emil. 30 kg: 1. Balassa József, 2. Fata Rajmund (Zsigmondy), 3. Horváth Brúnó. 33 kg: 3. Jakus Gergő. 36 kg: 1. Bódog Endre, 2. Vass Máté, 3. Orsós Richárd (mindketten Zsigmondy). 41 kg: 2. Dányi Bátor Márton (Zsigmondy), 3. Pőcze Bence. Gyermek II. (2007-2008-as születésűek). 21 kg: 1. Zaka Bonifác Lajos. 23 kg: 1. Fata Lajos, 2. Pintér Dávid, 3. Jakus Bálint. 25 kg: 2. Schmell Attila. 27 kg: 3. Csöndör Sebestyén. Diák II. (2003-2004-es születésűek). 29 kg: 2. Kalmár Kristóf. 32 kg: 3. Zaka Zénó. Diák I. (2001-2002-es születésűek). 46 kg: 2. Salamon Máté. 50 kg: 3. Tomor Máté. 58 kg: 1. Szőllősi Csaba, 3. Vass Bence (Zsigmondy). Serdülő (1999-2000-es születésűek). 58 kg: 2. Klein Vincent. 63 kg: 1. Lőrincz Norbert, 2. Polai Kristóf.

galeriak/masodik/Kadet EB 2014.jpg

 
3 / 9 oldal
You are here: Kezdőlap Versenyek

Legfrissebb

Legnépszerűbb

Linkek

Magyar Birkozó Szövetség
http://www.birkozoszov.hu/

FILA wrestling
http://www.fila-wrestling.com/

Kanizsai sport hírek
http://delzalapress.hu/sport/

Zalai portré Szatmári Zsoltról
http://birkozoszov.digitline.hu/zalai-portre-szatmari-zsoltrol